Szép fénytani jelenség, amit a síkságokon, pusztákon látni a nagy nyári melegben. Egy gémeskút, egy torony vagy város egészen közel, elérhető távolságban, de tótágast, a feje tetején állva jelenik meg a vándor szeme előtt. És mögötte víz és víz mindenütt, mintha a látóhatárt elmosta volna. Nos, amit a vándor lát, csalóka tünemény, a fénytörés és tükröződés következménye. Valahol a tárgy és a szem között erősen felmelegszik a levegő, erősebben, mint általában. A felmelegedés következtében itt gyorsan emelkedik a levegő, a meleg és hideg levegő egymás fölé rétegeződik.
Azok a fénysugarak, amelyek a délibábban megjelenő tárgyról jönnek, nem jutnak közvetlenül a szemlélő szemébe, mert amikor áthaladnak a melegebb légrétegen, megtörnek, majd beleütköznek a sűrűbb, hidegebb légrétegek falába, és ott irányuk újabb változást szenved. Így történik aztán, hogy a vándor szeme sokkal közelebb látja a távolban levő tárgyakat, és megfordítva, mert a tükörként viselkedő levegő megfordította, amikor visszaverte. A látóhatár meg azért tűnik el, mert az erősen hullámzó, fölfelé törekvő levegő a maga mozgásával „elmossa" az éles körvonalakat. Nézd csak meg, mennyire hullámzik a meleg levegő például a gáztűzhely lángja körül, de az erősen befűtött kályha tetején is. A körvonalak ott is elbizonytalanodnak, pedig milyen kicsinyek a távolságok, nem úgy, mint a pusztán. A délibábot össze szokták téveszteni a fata morganával, pedig az nem délibáb, csak hasonló hozzá. Nappal a szárazföld meleg levegője a tenger hűvösebb levegője fölé áramlik. Ilyenkor lehet a levegőben megfordított világítótornyokat és hajókat látni. Itt is kétféle hőmérsékletű levegőrétegek határfelületén verődik vissza a fény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése